2017. november 9., csütörtök

9 napos vakáció....



Alanya - Vissza a kalandok bölcsőjébe! Egy röpke látogatás erejére visszatértem Alanyába, amely 2 és fél évvel ezelőtt (a mára már mondhatni az életemet meghatározó) első látogatásom színhelye volt Törökországban. Soha nem utaztam kétszer ugyanarra a helyre, mert azt hittem, az élmények egyszeriek, nem megismételhetők. A mai itt töltött nap rácáfolt erre. A rengeteg kellemes emlék mellett, amik egymás után tértek vissza, már a kultúrát ismerve jártam körbe és fedeztem fel új utakat. (Hol van már az első kulúrsokk, a kézzel-lábbal mutogatás és 100 méter után eltévedés.) "Elveszni a hegyen" nem lehet kétszer ugyanúgy, de az eső utáni illat és levegő, a mesés táj és a boldogság ugyanaz. Nem bántam meg a kitérőt. A hegyen számtalan kincs, eldugott út vár felfedezésre. Ha tízszer indulnék neki, sem lenne kétszer ugyanaz.  Itt nincs szó hatalmas kerítésekkel izolált luxusvillákról, amelyeket a felsőbb rétegek felvásároltak maguknak évi pár napos pihenésük céljából. Ellenben szerény takaros kis házak, amelyek a történelmi romok, látnivalók közé ékelődnek, természetbe simuló zöld kertekkel, határok nélkül (boldogan kaparászó csirkékkel, elégedetten napozó macskákkal és kutyákkal) annál inkább. A helyi lakosok szerény táblákkal hirdetik, hogy megihatsz egy teát (kemény 75 forintért), friss dzsúzt, vagy gözlemét (török palacsinta) a teraszunkon. :) Éltem is a lehetőséggel... A balkonon kisgyerekek játszottak, a felnőttek ettek, tévéztek, szóval folytak a török délutáni kora esték.. . Hálás voltam, hogy egy melegítő çay erejére befogadtak otthonukba, és betekintést engedték a privát szférájukba. Az időjárás is nekem kedvezett... Kora délután még szakadt az eső, ahogy elindultam, mindent átjárt az erdő friss illata, a hegytetőre felérve már rám mosolygott a nap. A fő romokhoz próbáltam Múzeumkártyát venni, amivel 1 évig  ingyen be tudok menni minden múzeumba, Erasmusos lévén... Nem értették teljesen (igazából én sem:). Kártyát nem tudtam venni, viszont bemehettem ingyen. Oh la la, Törökország! :)
A hegyen rám esteledett, lefelé sétálva jöttem rá, hogy egész nap semmit sem ettem. Az éjszakai városra néző csodálatos panorámás, ugyanakkor szolid kis étterem pont jókor jött szembe velem. Mesés ételek, kiszolgálás és a lábamnál legelésző nyuszik közt töltöttem el jól megérdemelt exkluzív vacsorámat. A kikötőbe érkezve elő zenére lettem figyelmes egy çay bahceből (Teakert), kis téblábolás és huzavona után betértem. Egy idősebb férfi énekelt, nőnek öltözve, szőke dauerolt hajjal, a közönség 100% török... Nem nagyon tudtam hova tenni, mégis csodálatos volt a hangja. Próbáltam elvegyülni, de abból ítélve,  hogy az énekes(nő) sokáig nézett a dal közben, aztán egy emberként hátrafordulva, mosolyogva többször felém  tekintett  a közönség, meg a kapucnim ellenére sem nagyon sikerült :) Irulva-pirulva-zavarban, de ismét egy véletlen élménnyel lettem gazdagabb...

 Park
 Kikötő



 Jobb oldalt halványan, egy szivárványis befigyelt :)








Antalya: Másnap Antalya-ba vezetett az utam. Október 29-e a Köztársaság Napja Törökországban. Este a Cumhuriyet téren hatalmas ünnepség volt, több ezer ember gigantikus zászlókkal, tűzijátékkal együtt ünnepelte a 94. évfordulót és Mustafa Kemal Atatürk-öt... Serdar Ortaç, a híres török énekes is fellépett, katartikus élmény volt... (Hát, nem egy március 15-ei hangulat, bocsánat hogy mindig kibukik belőlem az összehasonlítás…). A napot egy új számomra izgalmas étel kipróbálásával zártam: Kokoreç-et ettem, ami apróra vágott báránybelsőség, külsőre olyan mint egy kürtőskalács, ízre a teperőhöz tudnám hasonlítani.

A következő napom pihenéssel, strandolással, nosztalgiázással telt (pontosan egy éve, ugyanebben az időben volt szerencsém itt tölteni pár napot). Kaleiçi gyönyörű, így a szezon vége felé alig van turista, a végtelenségig lehetne sétálni a hangulatos utcácskákban a napsütésben,  a víz mesésen türkizkék és tiszta, a kikötő festői a naplementében... A kötelező napozás és úszás megtörtént a Meydan  étterem privát strandján (legkedvesebb helyem Antalyaban), talán a legkülönlegesebb beach, ahol valaha jártam. Késő délután tovább hajszolva az élvezeteket egy törökfürdő felé vettem az irányt. Nos, eddig csak jó dolgokról írtam, de ezt a döntést ezúttal megbántam. Egy rövid idő után realizáltam, hogy a közel 100 éves masszőr pasi kicsit túllőtt az etiketten a "véletlen" nyúlkálást illetően. Rendre parancsoltam, de ellazulás helyett végig be voltam feszülve és a legkevésbé sem tudtam élvezni. Eddig csak jó tapasztalatom volt, nagyon  szerettem és élveztem a hamamot, de azt hiszem, most egy darabig pihentetem a dolgot. Zsákbamacskának nem olcsó mulatság. 







 Szállásom... Best in Antalya! :)




 Privát stand

 Caytime :)



Kaş: Új nap, új felfedezések... Nehezemre esett elindulni a gyönyörű kertből ami a szállásomat ölelte körül, a bőséges reggelit követően jó pár cay és kávé lecsúszott. Demre volt a következő úti célom. Pechemre későn érkeztem, minden zárva volt, Myra romok felé sétáltam (legalább kívülről lássam), de a tyúkólak és fóliasátrak között bolyongva a világ végén sötétedéskor rájöttem, hogy bizony unalmas estének nézek elébe, ha itt akarom tölteni az éjszakát. Elkaptam a következő buszt és késő este már Kaş-ba érkeztem. Igazi kis ékszerdoboz város rengeteg virággal, kis kikötővel az öbölben, teraszos házak, zöld növényzet, hangulatos teázók és éttermek! Másnap túrázni és a látnivalók felfedezésére indultam... Ókori színház (Antiphellos Antik Kenti), Kral Mezarı, Kő sírok (rock tombs). Utam során egy apró teknősbékával is találkoztam az út mentén!:) A séta "fáradalmait" egy sör kíséretében a kivételes szépségű fehér aprókavicsos Büyükçakıl plázson pihentem ki. Naplementekor felszálltam a Fethiye-be tartó buszra. Kivételes látvány volt a tenger mellett, szerpentines utakon élvezni a tenger látványát és az ezer színben pompázó naplementét...

 Kikötő
 
 Ókori színház (Antiphellos Antik Kenti)
 

 Kral Mezarı


 Rock tombs

 Büyükçakıl  plaji


 Főtér

 Port

 Relaxing

Csak 2 éjszakát terveztem maradni, de 3 lett belőle. Fülig beleszerettem a városba, a rengeteg mesébe illő tájba és kis faluba a környéken. A hostel remek volt, segítőkész tulajdonosokkal. Eléggé kétségbe voltam esve, mivel a szezonnak már vége, kevesebb a buszjárat (vagy egyáltalán nincs) így kétségessé vált, hogy az általam kiszemelt helyeket el tudom érni tömegközlekedéssel. Szerencsémre, a tulajdonos barátja felajánlotta, hogy egy kis összegért elvisz és megmutatja a legszebb látnivalókat. A legintenzívebb és legszebb napom volt az utazásom alatt... Az első megállónk Kayaköy (Kőfalu) "szellemfalu" volt. A török függetlenségi háború után, az itt élő görögöket kitelepítették, csaknem 1000 ház, templomok, iskolák, malmok romjai húzódnak elhagyatottan a domboldalon, amit egy fölrengés tovább pusztított. Leírhatatlan érzés volt körbejárni, a nem túl távoli múlt még ott lüktetettet a levegőben, szomorú és elragadó egyszerre. (Egy nagyon érdekes cikk a város történetéről: (http://tedeinturkey.com/2012/01/24/kayakoy-egy-igazi-szellemfalu-tragikus-tortenettel/). Vidámabb vizekre eveztünk, mégpedig a világ egyik legcsodálatosabb tengerpartjaként számon tartott kék lagúnához, Ölüdeniz-hez (Halott tenger)... A meseszép öblöt hegyek ölelik körbe, a közeli Babadag csúcsáról siklóernyősök hada repült, hogy a fehér homokba érjen földet. A környező hegyekben húzódik a Lykia útvonal, amely Törökország egyik leglátványosabb túraútvonala. A Pillangó-völgyet is útba ejtettük néhány fotó erejéig, majd Kabakban folytattuk túránkat. A hely érdekessége, hogy egy völgyben fekszik, kocsival nem lehet megközelíteni, egy kalandos 30-40 perces sétát követően lehet lejutni a tengerhez. Nyáron igazi pszichedelikus hippiparadicsom, karavánok, sátrazók, bungallow-k... Csönd, nyugalom, természet, lenyűgöző panoráma. Lefelé sétálva az volt az érzésem, hogy nem is Törökországban vagyok, hanem egy Tündérerdőben... :) Lassan sötétetedett, de visszafelé kocsikázva még pár photo pointot sikerült útbaejteni. Hálás vagyok, egyedül, busszal vagy stoppal megoldhatatlan volna a számtalan felfedezés....:) Az alkalmi guide-om nagyon előzékeny és kedves volt, rengeteget mesélt a környékről, a városról, kultúráról. Este az utcán belefutottam egy török esküvőbe élőzenével, mulatsággal... Csodálkozva néztem az elragadó eseményt, mire egy pohár italt a kezembe nyomva közelebb invitáltak. Úgy látszik, vendégszeretőből sosincs hiány… :)
Másnap Fethiye alaposabb felfedezése következett.... a tökéletes városom! Nem túl kicsi, nem túl nagy, kilométereken keresztül, kisebb-nagyobb öblökkel tarkított partszakasz, domboldalak csodás kilátással.... az élet kellemes tempójú, idilli. És a legjobb szezon után vagy előtt, a turisták seregeit kikerülve megvan a szépsége és a személyhez szóló hangulata a felfedezésnek. Az utazásaim során, a látnivalók nagy részében egy lélek sem volt rajtam kívül, így teljes nyugalomban élvezhettem a történelmi atmoszférát. A város jelképeként számon tartott, domboldalba vájt kősírokhoz vezető hosszú lépcsősorokat is bármiféle humán jelenlét nélkül tettem meg és egy cigaretta mellett gyönyörködtem az alattam elterülő városban.
Figyelmes lettem egy nagyobb közeli dombra, romokkal és török zászlóval (Ez az egyik, a végtelen sok dolog közül amit nagyon szeretek az Törökországban: sok domb, hegy, legyen nagy vagy kicsi, mindenhol ott díszeleg a török zászló, a városokban esti hangulatfényekkel kivilágítva. Magáért kiált, hogy másszak fel a tökéletes kilátásért.... és mindig meg is teszem. Az utak teljes hiánya teszi még kalandosabbá.) Természetesen nem hagytam ki ezúttal sem. Naplemente, tenger és panoráma-függő vagyok!
Délután a kikötő csábított el és jó pár órára fogva tartott.... Néha jó semmit tenni, gyönyörködni, zenét hallgatni és teázni, enni egy köfte ekmeket. Ekkora kikötőt ennyi hajóval még nem láttam, a víz mégis tiszta, nem zsúfolt, a parti sétányt hatalmas zöld parkok, tágas terek, apró büfék és teakertek szegélyezik. Minden eddigi ismert várostól eltérő a Fethiye-atmoszféra. Este Calis beachen élőzene és nargile mellett intettem könnyes búcsút a városnak.


 Utazás a naplementében


 Kayaköy, a szellemfalu


 Ölüdeniz




 Kabak

 Kabak beach


 Pillangó-völgy

 Esti fények

 Kikötő

 Piac


 Kőtemplom

 A város felett...






A kora reggeli busszal irány Izmir! Az idő borús volt, a város túl nagy és zsúfolt Fethiye után.... Bosszantott, hogy a másnap hajnali géppel kellett volna visszautaznom, a reptérre nem mellesleg a hajnali órákban nincs tömegközlekedés, így esti időpontra módosítottam a járatomat. Este végigjártam a főbb látnivalókat Konak, Alsancak, egy tál ízletes Iskender kebabbal  (imádom, fűszeres, ízletes, paradicsomszósszal, joghurttal és olvasztott vajjal tálalják...) zártam az estét. Az alaposabb sétát másnapra hagytam volna...ha. Ám, ahogy elindultam, a főtéren egy fesztiválba futottam… Mint kiderült, boyoz fesztivál volt, ami egy török péksüti (főleg Izmirben nagyon híres). A város vezetése ingyen osztotta kis bódékból, teával, sajttal és tojással. A parti sétányon hatalmas színpad volt felállítva, koncerteket hallgattam, a kedvenc török zenéim sorra csendültek fel, táncoltam napsütésben boldog török fiatalokkal, balra a tenger, jobbra a fűben piknikező családok, szerelmespárok…. az egész napot ott töltöttem, nem bírtam levakarni a tejbetök vigyort az arcomról. Ennél kevesebb is elég hogy jól érezzem magam, de ez a véletlen rendezvény egy kivételesen boldog nappal örvendeztetett meg.
Sajnos semmi sem tart örökké, az esti géppel visszarepültem Adanába. Nem mondanám, hogy eseménytelen vakáció van a hátam mögött! :D
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hoş geldin! - Üdvözöllek!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megosszam az élményeimet, tapasztalataimat, amelyeket ez alatt a 2 szűk hónap alatt szerzek Mersinben...