Alanya - Vissza a kalandok bölcsőjébe! Egy röpke látogatás erejére
visszatértem Alanyába, amely 2 és fél évvel ezelőtt (a mára már mondhatni az
életemet meghatározó) első látogatásom színhelye volt Törökországban. Soha nem
utaztam kétszer ugyanarra a helyre, mert azt hittem, az élmények egyszeriek,
nem megismételhetők. A mai itt töltött nap rácáfolt erre. A rengeteg kellemes
emlék mellett, amik egymás után tértek vissza, már a kultúrát ismerve jártam
körbe és fedeztem fel új utakat. (Hol van már az első kulúrsokk, a
kézzel-lábbal mutogatás és 100 méter után eltévedés.) "Elveszni a
hegyen" nem lehet kétszer ugyanúgy, de az eső utáni illat és levegő, a mesés
táj és a boldogság ugyanaz. Nem bántam meg a kitérőt. A hegyen számtalan kincs,
eldugott út vár felfedezésre. Ha tízszer indulnék neki, sem lenne kétszer ugyanaz.
Itt nincs szó hatalmas kerítésekkel izolált luxusvillákról, amelyeket a felsőbb
rétegek felvásároltak maguknak évi pár napos pihenésük céljából. Ellenben
szerény takaros kis házak, amelyek a történelmi romok, látnivalók közé ékelődnek,
természetbe simuló zöld kertekkel, határok nélkül (boldogan kaparászó
csirkékkel, elégedetten napozó macskákkal és kutyákkal) annál inkább. A helyi
lakosok szerény táblákkal hirdetik, hogy megihatsz egy teát (kemény 75
forintért), friss dzsúzt, vagy gözlemét (török palacsinta) a teraszunkon. :)
Éltem is a lehetőséggel... A balkonon kisgyerekek játszottak, a felnőttek
ettek, tévéztek, szóval folytak a török délutáni kora esték.. . Hálás voltam,
hogy egy melegítő çay erejére befogadtak otthonukba, és betekintést engedték a
privát szférájukba. Az időjárás is nekem kedvezett... Kora délután még szakadt
az eső, ahogy elindultam, mindent átjárt az erdő friss illata, a hegytetőre
felérve már rám mosolygott a nap. A fő romokhoz próbáltam Múzeumkártyát venni,
amivel 1 évig ingyen be tudok menni minden múzeumba, Erasmusos lévén...
Nem értették teljesen (igazából én sem:). Kártyát nem tudtam venni, viszont
bemehettem ingyen. Oh la la, Törökország! :)
A hegyen rám esteledett, lefelé sétálva jöttem rá, hogy egész nap semmit
sem ettem. Az éjszakai városra néző csodálatos panorámás, ugyanakkor szolid kis
étterem pont jókor jött szembe velem. Mesés ételek, kiszolgálás és a lábamnál
legelésző nyuszik közt töltöttem el jól megérdemelt exkluzív vacsorámat. A
kikötőbe érkezve elő zenére lettem figyelmes egy çay bahceből (Teakert), kis
téblábolás és huzavona után betértem. Egy idősebb férfi énekelt, nőnek öltözve,
szőke dauerolt hajjal, a közönség 100% török... Nem nagyon tudtam hova tenni,
mégis csodálatos volt a hangja. Próbáltam elvegyülni, de abból ítélve,
hogy az énekes(nő) sokáig nézett a dal közben, aztán egy emberként hátrafordulva,
mosolyogva többször felém tekintett a közönség, meg a kapucnim
ellenére sem nagyon sikerült :) Irulva-pirulva-zavarban, de ismét egy véletlen
élménnyel lettem gazdagabb...
Park
Kikötő
Jobb oldalt halványan, egy szivárványis befigyelt :)
Antalya: Másnap Antalya-ba vezetett az utam. Október 29-e a Köztársaság
Napja Törökországban. Este a Cumhuriyet téren hatalmas ünnepség volt, több ezer
ember gigantikus zászlókkal, tűzijátékkal együtt ünnepelte a 94. évfordulót és
Mustafa Kemal Atatürk-öt... Serdar Ortaç, a híres török énekes is fellépett,
katartikus élmény volt... (Hát, nem egy március 15-ei hangulat, bocsánat hogy
mindig kibukik belőlem az összehasonlítás…). A napot egy új számomra izgalmas
étel kipróbálásával zártam: Kokoreç-et ettem, ami apróra vágott báránybelsőség,
külsőre olyan mint egy kürtőskalács, ízre a teperőhöz tudnám hasonlítani.
A következő napom pihenéssel, strandolással, nosztalgiázással telt
(pontosan egy éve, ugyanebben az időben volt szerencsém itt tölteni pár napot).
Kaleiçi gyönyörű, így a szezon vége felé alig van turista, a végtelenségig
lehetne sétálni a hangulatos utcácskákban a napsütésben, a víz mesésen
türkizkék és tiszta, a kikötő festői a naplementében... A kötelező napozás és
úszás megtörtént a Meydan étterem privát strandján (legkedvesebb helyem
Antalyaban), talán a legkülönlegesebb beach, ahol valaha jártam. Késő délután
tovább hajszolva az élvezeteket egy törökfürdő felé vettem az irányt. Nos,
eddig csak jó dolgokról írtam, de ezt a döntést ezúttal megbántam. Egy rövid
idő után realizáltam, hogy a közel 100 éves masszőr pasi kicsit túllőtt az
etiketten a "véletlen" nyúlkálást illetően. Rendre parancsoltam, de
ellazulás helyett végig be voltam feszülve és a legkevésbé sem tudtam élvezni.
Eddig csak jó tapasztalatom volt, nagyon szerettem és élveztem a hamamot,
de azt hiszem, most egy darabig pihentetem a dolgot. Zsákbamacskának nem olcsó
mulatság.
Szállásom... Best in Antalya! :)
Privát stand
Caytime :)
Kaş: Új nap, új felfedezések...
Nehezemre esett elindulni a gyönyörű kertből ami a szállásomat ölelte körül, a
bőséges reggelit követően jó pár cay és kávé lecsúszott. Demre volt a következő
úti célom. Pechemre későn érkeztem, minden zárva volt, Myra romok felé sétáltam
(legalább kívülről lássam), de a tyúkólak és fóliasátrak között bolyongva a
világ végén sötétedéskor rájöttem, hogy bizony unalmas estének nézek elébe, ha
itt akarom tölteni az éjszakát. Elkaptam a következő buszt és késő este már Kaş-ba érkeztem. Igazi kis ékszerdoboz
város rengeteg virággal, kis kikötővel az öbölben, teraszos házak, zöld
növényzet, hangulatos teázók és éttermek! Másnap túrázni és a látnivalók
felfedezésére indultam... Ókori színház (Antiphellos Antik Kenti), Kral Mezarı,
Kő sírok (rock tombs). Utam során egy apró teknősbékával is találkoztam az út
mentén!:) A séta "fáradalmait" egy sör kíséretében a kivételes
szépségű fehér aprókavicsos Büyükçakıl plázson pihentem ki. Naplementekor
felszálltam a Fethiye-be tartó buszra. Kivételes látvány volt a tenger mellett,
szerpentines utakon élvezni a tenger látványát és az ezer színben pompázó
naplementét...
Kikötő
Ókori színház (Antiphellos Antik Kenti)
Kral Mezarı
Rock tombs
Büyükçakıl plaji
Főtér
Port
Relaxing
Csak 2 éjszakát terveztem maradni, de 3 lett belőle. Fülig beleszerettem a
városba, a rengeteg mesébe illő tájba és kis faluba a környéken. A hostel remek
volt, segítőkész tulajdonosokkal. Eléggé kétségbe voltam esve, mivel a
szezonnak már vége, kevesebb a buszjárat (vagy egyáltalán nincs) így kétségessé
vált, hogy az általam kiszemelt helyeket el tudom érni tömegközlekedéssel.
Szerencsémre, a tulajdonos barátja felajánlotta, hogy egy kis összegért elvisz
és megmutatja a legszebb látnivalókat. A legintenzívebb és legszebb napom volt
az utazásom alatt... Az első megállónk Kayaköy (Kőfalu) "szellemfalu"
volt. A török függetlenségi háború után, az itt élő görögöket kitelepítették,
csaknem 1000 ház, templomok, iskolák, malmok romjai húzódnak elhagyatottan a
domboldalon, amit egy fölrengés tovább pusztított. Leírhatatlan érzés volt körbejárni,
a nem túl távoli múlt még ott lüktetettet a levegőben, szomorú és elragadó egyszerre. (Egy nagyon
érdekes cikk a város történetéről:
(http://tedeinturkey.com/2012/01/24/kayakoy-egy-igazi-szellemfalu-tragikus-tortenettel/).
Vidámabb vizekre eveztünk, mégpedig a világ egyik legcsodálatosabb
tengerpartjaként számon tartott kék lagúnához, Ölüdeniz-hez (Halott tenger)...
A meseszép öblöt hegyek ölelik körbe, a közeli Babadag csúcsáról siklóernyősök
hada repült, hogy a fehér homokba érjen földet. A környező hegyekben húzódik a
Lykia útvonal, amely Törökország egyik leglátványosabb túraútvonala. A
Pillangó-völgyet is útba ejtettük néhány fotó erejéig, majd Kabakban folytattuk
túránkat. A hely érdekessége, hogy egy völgyben fekszik, kocsival nem lehet
megközelíteni, egy kalandos 30-40 perces sétát követően lehet lejutni a
tengerhez. Nyáron igazi pszichedelikus hippiparadicsom, karavánok, sátrazók,
bungallow-k... Csönd, nyugalom, természet, lenyűgöző panoráma. Lefelé sétálva az
volt az érzésem, hogy nem is Törökországban vagyok, hanem egy Tündérerdőben...
:) Lassan sötétetedett, de visszafelé kocsikázva még pár photo pointot sikerült
útbaejteni. Hálás vagyok, egyedül, busszal vagy stoppal megoldhatatlan volna a
számtalan felfedezés....:) Az alkalmi guide-om nagyon előzékeny és kedves volt,
rengeteget mesélt a környékről, a városról, kultúráról. Este az utcán
belefutottam egy török esküvőbe élőzenével, mulatsággal... Csodálkozva néztem
az elragadó eseményt, mire egy pohár italt a kezembe nyomva közelebb
invitáltak. Úgy látszik, vendégszeretőből sosincs hiány… :)
Másnap Fethiye alaposabb felfedezése következett.... a tökéletes városom!
Nem túl kicsi, nem túl nagy, kilométereken keresztül, kisebb-nagyobb öblökkel
tarkított partszakasz, domboldalak csodás kilátással.... az élet kellemes
tempójú, idilli. És a legjobb szezon után vagy előtt, a turisták seregeit
kikerülve megvan a szépsége és a személyhez szóló hangulata a felfedezésnek. Az
utazásaim során, a látnivalók nagy részében egy lélek sem volt rajtam kívül,
így teljes nyugalomban élvezhettem a történelmi atmoszférát. A város
jelképeként számon tartott, domboldalba vájt kősírokhoz vezető hosszú lépcsősorokat
is bármiféle humán jelenlét nélkül tettem meg és egy cigaretta mellett gyönyörködtem
az alattam elterülő városban.
Figyelmes lettem egy nagyobb közeli dombra, romokkal és török zászlóval (Ez
az egyik, a végtelen sok dolog közül amit nagyon szeretek az Törökországban:
sok domb, hegy, legyen nagy vagy kicsi, mindenhol ott díszeleg a török zászló,
a városokban esti hangulatfényekkel kivilágítva. Magáért kiált, hogy másszak
fel a tökéletes kilátásért.... és mindig meg is teszem. Az utak teljes hiánya
teszi még kalandosabbá.) Természetesen nem hagytam ki ezúttal sem. Naplemente,
tenger és panoráma-függő vagyok!
Délután a kikötő csábított el és jó pár órára fogva tartott.... Néha jó
semmit tenni, gyönyörködni, zenét hallgatni és teázni, enni egy köfte ekmeket.
Ekkora kikötőt ennyi hajóval még nem láttam, a víz mégis tiszta, nem zsúfolt, a
parti sétányt hatalmas zöld parkok, tágas terek, apró büfék és teakertek
szegélyezik. Minden eddigi ismert várostól eltérő a Fethiye-atmoszféra. Este Calis beachen élőzene és nargile mellett intettem könnyes búcsút a városnak.
Utazás a naplementében
Kayaköy, a szellemfalu
Ölüdeniz
Kabak
Kabak beach
Pillangó-völgy
Esti fények
Kikötő
Piac
Kőtemplom
A város felett...
A kora reggeli busszal irány Izmir! Az idő borús volt, a város túl nagy és
zsúfolt Fethiye után.... Bosszantott, hogy a másnap hajnali géppel kellett
volna visszautaznom, a reptérre nem mellesleg a hajnali órákban nincs tömegközlekedés,
így esti időpontra módosítottam a járatomat. Este végigjártam a főbb
látnivalókat Konak, Alsancak, egy tál ízletes Iskender kebabbal (imádom, fűszeres, ízletes, paradicsomszósszal, joghurttal és olvasztott vajjal tálalják...) zártam az estét. Az alaposabb sétát másnapra hagytam volna...ha. Ám, ahogy
elindultam, a főtéren egy fesztiválba futottam… Mint kiderült, boyoz fesztivál volt, ami
egy török péksüti (főleg Izmirben nagyon híres). A város vezetése ingyen
osztotta kis bódékból, teával, sajttal és tojással. A parti sétányon hatalmas
színpad volt felállítva, koncerteket hallgattam, a kedvenc török zenéim sorra
csendültek fel, táncoltam napsütésben boldog török fiatalokkal, balra a tenger,
jobbra a fűben piknikező családok, szerelmespárok…. az egész napot ott
töltöttem, nem bírtam levakarni a tejbetök vigyort az arcomról. Ennél kevesebb
is elég hogy jól érezzem magam, de ez a véletlen rendezvény egy kivételesen
boldog nappal örvendeztetett meg.
Sajnos semmi sem tart örökké, az esti géppel visszarepültem Adanába. Nem mondanám, hogy eseménytelen vakáció van a hátam mögött! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése